Pápalátogatás – Nyíregyházán, illetve a megyében is készülnek a jövő heti eseményre

Pápalátogatás – Nyíregyházán, illetve a megyében is készülnek a jövő heti eseményre

Közeleg a pápalátogatás, amelyre az ország minden pontján készülnek az egyházak és a hozzájuk tartozó közösségek, nincs ez máshogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében sem.

Ahogy Palánki Ferenc megyés püspök fogalmazott, leginkább a lelki felkészülésre van szükség egy ilyen találkozóra. Ritka pillanat, amikor Krisztus földi helytartójával találkozhatunk, ráadásul saját országunkban – tette hozzá. Miután a fiatalok kerülnek az április végi találkozó középpontjába, így az egyházmegyéből 560 fiatal utazik az ifjúsági találkozóra és imaestre a Papp László Sportarénába, majd a másnapi pápai szentmisén több mint hatszáz diák vehet részt az egyházi iskolákból.

Ferenc pápa budapesti látogatása április 28-án kezdődik, pénteken javarészt politikai és egyházi vezetőkkel találkozik majd, de a programok középpontjában áll az is, hogy ellátogat a szegényekhez, menekültekhez és a fiatalokhoz is. Az eseményre az ország minden részéről érkeznek, így Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéjében is készülnek a jövő heti, igazán jelentősnek számító eseményre.

A készületnek a lényege a lelki felkészülés. Lelkipásztori látogatásra jön a Szent Atya és a lelki életünket fogja reményeink szerint megújítani ez a találkozás, ez a látogatás. Ezért mi igyekszünk előkészíteni a lelkünket, mindennap, minden szentmisén imádkozunk erre a szándékra, olvasgatjuk a Szentatya eddigi üzeneteit, apostoli beszédeit és próbálunk lelkileg valóban ráhangolódni erre a gyönyörű szép és reményeink szerint mindenkit megújító találkozásra” – nyilatkozta Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyés püspöke.

Miután korlátozottak a helyek száma, így 11 busszal összesen 560 diák utazhat fel a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye szervezésében a szombati ifjúsági találkozóra és imaestre. A vasárnapi pápai szentmisén több mint hatszáz diák vehet részt, akik az egyházmegyei oktatási intézményeibe járnak.

Már volt az Eucharisztikus Kongresszus idején is, ugyanígy a Papp László Sportarénában egy ilyen jellegű találkozó, és ott is 12 ezer fiatal volt. Azt a csendet, amikor ott volt a szentségimádás, majd a kitörő ének és vidámság és tánc, ott kell lenni és akkor meg lehet tapasztalni milyen érzés ez. Aki el tud jönni és ott tud lenni, egy felejthetetlen élményben lesz része” – tette hozzá a megyés püspök.

Szentimrések a találkozón

A szombati ifjúsági találkozóra 150 diák mehet a Szent Imre katolikus intézményből Budapestre, a szentmisére pedig 120-an utaznak, valamint az iskola 40 pedagógusa is részt vesz majd a programokon.

Nekünk, keresztényeknek fontos, hogy megéljük a vallásunkat, a pápa látogatása egy nagyon jó alkalom erre, főleg az ifjúsági program, ahol fontos, hogy azonos értékrendű fiatalokkal találkozzak” – mondta az intézmény 10. évfolyamos diákja, Apáti Nándor. Hasonló véleményen van a szintén 10. osztályos Ecsedi Panna: „Több ifjúsági találkozón és eseményen voltam már, ezek mind nagyon jó programok voltak és feltöltöttek lelkileg. Én gyerekkoromtól templomba járok, próbálok aktív lenni az egyházközösségben is, szeretek segíteni ott, ahol tudok.”

Az érdeklődés nagy volt a diákok részéről, olyan tanulók is vannak, akik a saját egyházközösségükön keresztül vesznek majd részt a pápalátogatás programjain.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatásakor mi is részt vehetünk mind az ifjúsági találkozón, mind pedig a vasárnapi szentmisén. Ferenc pápa a béke követeként is érkezik, azt hiszem, hogy nagy szükség van erre a békére mindenkinek, amit ő hoz számunkra” – nyilatkozta Tormássiné Kapitány Ágotha, a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda intézményvezetője.

Készülnek a görögkatolikusok is

A pápalátogatásra a görögkatolikus egyház is készül, az esemény második napján, vagyis április 29-én a budapesti Istenszülő oltalma görögkatolikus templomban főként a hívekkel fog találkozni. II. János Pál pápa 1991-ben látogatott el a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Máriapócsra, a görögkatolikusok egyik legfontosabb magyarországi központjába. A Szentatya emlékére a látogatás helyszínén egy közösségi teret és egy kilátót is kialakítottak.

Könnyező kegykép

Máriapócs viszont már évszázadokkal ezelőtt is fontos volt az egyház számára, miután 1696. november 4-én egy furcsa jelenségre figyeltek fel az akkori fatemplomban.

A szertartás alatt észrevették a hívek, hogy könnyek erednek Mária szeméből és futótűzként terjedt a híre a környéken. Az egri püspök is kivizsgáltatta, valamint a császári generális Corbelli tábornok is itt volt a közelben és ő is eljött és tanúsította, hogy itt valóban egy csodás dolog történt” – mesélte dr. Mosolygó Péter kegyhelyigazgató.

Bár ezután egy császári rendelet alapján a képet Bécsbe szállították, egy másolatot kapott Máriapócs is. Érdekesség, hogy az eredeti kép többé nem, viszont a másolat még kétszer, előbb 1715-ben, majd 1905-ben is könnyezett. Ez is tanúsítja, hogy nem maga a kép, hanem a helyszín volt a fontos. Máriapócs ezek után vált igazi zarándokhellyé, majd megépült a barokk templom is.

Ajándékkal készülnek

Bár most a pápa nem jön Máriapócsra, de a látogatására itt is készülnek.

Mind a három egyházmegyénk, a hajdúdorogi, a nyíregyházi és a miskolci is készül híveivel, papjaival, hogy a budapesti programokba bekapcsolódjon. A püspöki kar a máriapócsi kegykép másolatát fogja a Szentatyának ajándékozni, ami rendkívül megtisztelő a számunkra, hiszen Máriapócs nemzeti kegyhely, tehát az összmagyarság és az egész katolikus egyház számára fontos helyszín” – nyilatkozta dr. Mosolygó Péter máriapócsi kegyhelyigazgató.

Manapság évente mintegy 200 ezren keresik fel a nemzeti kegyhelyet, tematikus zarándoklatok, búcsúk várják a vallásos és kevésbé vallásos embereket is. A máriapócsi templom falai számtalan hívő köszönetét őrzik, akik Máriának tulajdonítják gyógyulásukat. A pápalátogatás idején díjmentesen lehet majd a közösségi közlekedéssel a helyszínre utazni, a MÁV-START és a Volánbusz is kínál erre lehetőséget.

Szerző: Nagy Boglárka

#kapcsolódó

Helyben-Rendben! – A fiatalok helyben tartása az egyik legfontosabb feladat

Helyben-Rendben! – A fiatalok helyben...

Nagyon fontos a munkahelyteremtés, illetve a lakhatás biztosítása is.