A Móra, a Vécsey és a Petőfi idén is együtt táborozott Szigligeten

A Móra, a Vécsey és a Petőfi idén is együtt táborozott Szigligeten

Élménybeszámoló a Szigligeti Gyermektáborról!

A három iskolából 85 tanuló július 9. és július 14. között együtt nyaralt, táborozott a festői szépségű Szigligeten. A három iskola sokadik alkalommal táborozik már együtt, így a diákok nagy lelkesedéssel várták már a vasárnap reggel 6 órai indulást. A jó társaságnak köszönhetően hamar megérkeztünk. Mivel kb. 13 órára megérkeztünk a magyar tengerre, ezért délután már a strandon voltunk, és a nagyon kellemes hőmérsékletű vízben meg is mártóztunk.


Az időjárás szinte egész héten nagyon kegyes volt hozzánk, így minden nap tudtunk fürdőzni az egyéb más érdekes és különleges program mellett.

Hétfőn a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdőbe látogattunk el, ahol minden diák jól szórakozott a változatos formájú és nehézségű csúszdákon, a hullámfürdőben és a medencékben. A harmadik nap, kedd délelőtt a Tapolcai-tavasbarlangot fedeztük fel. A különböző termek különleges látnivalói kalauzoltak minket a karsztvidékek csodálatos világába. A barlang látogatható részébe 180 méter vízzel borított, csónakázható járat mészkőfalait a karsztvíz gyönyörű alakzatokkal formázta. Hatalmas élmény volt! Aznap délután a strandon hűsöltünk, majd egy kellemes esti sétával zártuk a napot Szigliget kikötőjébe. A szerdai napot a strandon kezdtük, majd ebéd után Sümegre utaztunk, ahol megnéztük a lélegzetelállító Történelmi Lovasjátékokat egy hatalmas arénában. Izgalmas, impozáns, látványos előadás volt. Aznap este, a vacsora után, esti fürdőzésen vettünk részt a Balatonban, a gyerekek ezért a programért is oda voltak.

Csütörtök reggel a gyönyörű Szigligeti várat másztuk meg, a várban pedig solymász bemutatót láttunk. Ebéd után még újra megmártóztunk a Balatonban és el is köszöntünk tőle. Zenés-beszélgetős estével köszöntünk el a héttől, a csodás élményektől, a barátoktól.

Hála és köszönet Dr. Hudákné Fábián Nóra táborvezetőnek, a buszsofőröknek, minden ott dolgozónak és természetesen a három iskola pedagógusainak: Jakucska-Bakó Lívia, Sallainé Török Anita, Ványiné Faragó Ivett a
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskolából, Csapó Erika, Jakab László a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményéből és Kállai Éva, Roma Ádám a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményéből.

NYÍRVV Nonprofit Kft.

#kapcsolódó

Ingatlanpiac: lassult, megállt, néhol már csökkent a négyzetméterár

Ingatlanpiac: lassult, megállt, néhol...

Az Otthon Centrum sajtóközleménye.

Szilveszterkor a Móricz Zsigmond Színházban és a Szindbád Bisztróban is izgalmas programokkal várják a Nézőiket!

Szilveszterkor a Móricz Zsigmond Színházban...

Óévbúcsúztató ajánlat: Legénybúcsú előadás és Szindbád svédasztalos szilveszteri...