Tanévkezdés – Iskolatáskákkal és tanszerekkel segítik a rászoruló gyermekeket

Tanévkezdés – Iskolatáskákkal és tanszerekkel segítik a rászoruló gyermekeket

Több mint száz iskolatáska és különböző tanszerek – ez a mérlege az idei Ne dobd ki az iskolatáskád adománygyűjtő akciónak.

Nyíregyháza önkormányzata és az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. évek óta meghirdeti a kezdeményezést, amelyben használt, de még jó minőségű eszközöket gyűjtenek rászoruló gyermekek számára. A társaságnak kettős célja van a jótékonysági felhívással: egyrészt a segítés, másrészt bemutatni az újrahasznosítás fontosságát.

Nagy mosollyal az arcukon vették át a gyerekek az iskolatáskákat a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ Május 1 téri épületében. Napokon belül kezdődik az iskola, ami sok család számára igazán megterhelő időszak az anyagi kiadások miatt.

Iskolatáskát és tanszert kaptak a gyerekek

A rászorulókat már évek óta segíti augusztus végén az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. és a nyíregyházi önkormányzat közös akciója, amelyben iskolatáskákat és tanszereket gyűjtenek. Ezeket adták át a gyerekeknek csütörtök délelőtt.

A két szervezeti egységünk, a Nyírszőlősön található Nyíregyházi Gyermekek Átmeneti Otthonában és a Tokaji úton lévő Családok Átmeneti Otthonában élő iskoláskorú gyermekek és az ő családjaik fognak részesülni ebből a bőkezű adományból. Az intézmény egész évben nagy figyelmet fordít arra, hogy segítséget tudjon nyújtani a velünk kapcsolatban álló, otthontalanná vált, nehéz körülmények között élő gyermekes családoknak. Vannak azonban az intézmény életében is, ahogy a családok életében is, olyan kiemelt időszakok, mint a tanévkezdés, amikor nekünk is egy intenzívebb odafigyelést és támogatást kell biztosítanunk” – mondta a Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény vezetője.

A táskákat nem üresen kapták a gyerekek, a szintén felajánlásokból összegyűjtött tanszerek kerültek bele, mappák, füzetek, tolltartók és íróeszközök.

A Nyíregyházán élők elég széles körben tudják, hogy intézményünk a szolgáltatások mellett nagyon sok felajánlást fogad és juttatja el a látókörében lévők számára. Ehhez már nagyon sok intézmény is csatlakozik és nagyon örülünk annak, hogy az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. már második éve választott minket arra, hogy az ő hívószavukra érkezett felajánlásokat azon családok részére juttassuk el, akikkel mi kapcsolatban vagyunk” – nyilatkozta Lengyelné Pogácsás Mária, a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője.

nyiregyhaza.hu

Az intézmények életében a karácsony után a tanévkezdés a második legintenzívebb időszak az adományozás szempontjából.

Kettős cél

Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. jótékony felhívásának a segítségnyújtáson túl egy másik fontos üzenete is van.

Az akciónknak két fontos momentuma van, az egyik tisztán hulladékgazdálkodási. Az újrahasználat prioritását próbáltuk a lakosságban elhinteni, ami azt jelenti, hogy azokat a tárgyakat, amelyek számunkra már esztétikai vagy valamilyen más szempontból nem hasznosak, azokat ne dobjuk ki rögtön a hulladékgyűjtőkbe, mert más még hasznát veheti. A másik eleme az akciónak az adománygyűjtés, megpróbáljuk azokat a családokat támogatni, akiknek az anyagi helyzetük miatt nehézséget okoz a tanévkezdés” – nyilatkozta Petró Árpád, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. cégvezetője.

nyiregyhaza.hu

Sokrétű segítés tanévkezdéskor

A felajánlásokat ezen a nyáron július 8-tól augusztus 24-ig várták, ez idő alatt 102 darab iskolatáskát, valamint több mint 80 egyéb tanszert, például tolltartót és tornazsákot ajánlottak fel a nyíregyháziak. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is folytatja a hagyományt és ingyenes tanszercsomagokat biztosít az alsó tagozatos általános iskolások számára, a tervek szerint ez összesen 4194 diákot érint.

nyiregyhaza.hu

Nyíregyháza város szociális ellátórendszere erős lábakon áll. Fontos a város szociális osztályán dolgozók munkája, de nekik szükségük van azokra a közvetítő és segítő szervezetekre mint a Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény, illetve a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ. Itt több száz munkatársról van szó, akik nélkül Nyíregyháza szociális ellátórendszere nem működhetne” – mondta Jászai Menyhért alpolgármester.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata törekszik arra, hogy jól célzott, valós segítséget nyújtson a gyermekes családok, egyedülálló szülők, tanulni vágyó és helyben maradó fiatalok számára.

Szerző: Nagy Boglárka

#kapcsolódó

Mikor kezdődik és meddig tart majd az idei tavaszi szünet az iskolákban és az egyetemeken?

Mikor kezdődik és meddig tart majd...

Az általános és középiskolákban egységes, az egyetemeken viszont eltérő időpontokban...

Hatalmas uniós támogatás a láthatáron – A vasutat fejlesztheti belőle Magyarország

Hatalmas uniós támogatás a láthatáron...

Magyarország több mint nettó 210 milliárd forintnyi, döntően a vasút fejlesztéséhez...