Ne dobd ki! – Hatodik alkalommal indul az iskolatáska-gyűjtő akció Nyíregyházán

Ne dobd ki! – Hatodik alkalommal indul az iskolatáska-gyűjtő akció Nyíregyházán

Július 1. és augusztus 21. között ismét várják a jó állapotú, már nem használt iskolatáskákat és tanszereket a nyíregyházi hulladékudvarokban.

 A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és az ÉAK Nonprofit Kft. immár hatodik alkalommal szervezi meg az adománygyűjtő akciót, hogy a felajánlásokkal a rászoruló családok is könnyebben kezdhessék meg az új tanévet.

A kezdeményezés évről évre bizonyítja, hogy a nyíregyháziak szívesen segítenek egymáson. A szervezők arra kérik a lakosságot, hogy olyan iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat és egyéb tanszereket vigyenek a gyűjtőpontokra, amelyeket saját gyermekük számára is szívesen elfogadnának. A még használható felszerelések új gazdára találhatnak, miközben a környezet védelmét is szolgálják.

Ami az egyik családnak felesleges, a másiknak óriási segítség

A „Ne dobd ki az iskolatáskádat!” akció mottója idén is ugyanaz: ami az egyik családnak már feleslegessé vált, az egy másiknak valódi értéket jelenthet. Az ÉAK Nonprofit Kft. munkatársai minden beérkező adományt átválogatnak, majd a Család- és Gyermekjóléti Központ közreműködésével olyan családokhoz juttatják el, ahol valóban szükség van rájuk.

– Július 1-jétől hirdetjük meg a két nyíregyházi hulladékudvarban a „Ne dobd ki az iskolatáskádat!” adománygyűjtő akciót. Nagyon fontos, hogy olyan tárgyakat várunk, amelyek ugyan használtak, de jó állapotúak. Az adományokat átválogatjuk, majd a gyermekjóléti intézmények segítségével személyre szabott csomagokban juttatjuk el a rászoruló családokhoz

– mondta Csépke-Hajnal Tünde, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. PR-referense.

Tavaly több mint száz iskolatáska gyűlt össze

A kezdeményezés sikerét jól mutatja, hogy a nyíregyháziak az előző években is nagy számban csatlakoztak az akcióhoz. Tavaly több mint száz iskolatáska és számos egyéb tanszer érkezett a gyűjtőpontokra. Volt, aki megkímélt felszerelését ajánlotta fel, mások pedig új iskolatáskát, tolltartót vagy tornazsákot vásároltak azért, hogy segítsék a nehezebb helyzetben élő gyermekek iskolakezdését.

– Hála Istennek, a nyíregyháziak szociálisan érzékenyek. Több mint száz iskolatáskát és számos iskolaszert adtak le tavaly, ezzel sok gyermeknek szerezve örömtelibb tanévkezdést

– emelte ki Csépke-Hajnal Tünde.

Két helyszínen várják az adományokat

Az adományokat 2026. július 1. és augusztus 21. között lehet leadni a két nyíregyházi hulladékudvarban:

  • Korányi Frigyes utca 3.

  • Kerék utca 1.

A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy az év elején módosult a hulladékudvarok nyitvatartása, ezért a leadás előtt érdemes tájékozódni az aktuális nyitvatartási rendről. Az összegyűjtött iskolatáskákat és tanszereket augusztus végén juttatják el a rászoruló családokhoz, hogy minél több gyermek kezdhesse megfelelő felszereléssel az új tanévet.

#kapcsolódó

A debreceni szülésznő-hallgatók lettek az ország legjobbjai

A debreceni szülésznő-hallgatók lettek...

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának hallgatói nyerték az első alkalommal...

Amiről az utcák mesélnek...  - Volt egyszer egy városi virágcsarnok

Amiről az utcák mesélnek... - Volt...

A Nyírvíz-palota szomszédságában állt egykor egy olyan épület, amely sok régi...