Diplomamentő Program Nyíregyházán is!

Diplomamentő Program Nyíregyházán is!

Ide kattintva mindent megtudhatsz!

Az új feltételekkel megvalósuló „Diplomamentő II.” program célja továbbra is a nyelvvizsga hiányában diplomával még nem rendelkező, államvizsgájukat hazai felsőoktatásban teljesített, de hallgatói jogviszonyban már nem állók nyelvi képzésbe vonása a diploma átvételéhez szükséges államilag elismert nyelvvizsga megszerzése érdekében.

 

A programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvi képzések valósulhatnak meg, a nyelvi képzés szintje legalább általános, B2 „KER” szerinti kimeneti szint lehet, így például a szakmai nyelvvizsga is támogatható.


A korábban végzett igényfelmérés alapján a programban támogatható képzési forma a csoportos mellett a rugalmasabb időbeosztású egyéni felkészítés is.


A nyelvi képzések tervezetten 2018. szeptember közepétől indulhatnak és 2019. december 31-ig kell befejeződniük, a képzési támogatás mértéke maximum 300.000.-Ft/fő.


A támogatottaknak legkésőbb 2020. március 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga bizonyítványukat és az az alapján kiadott diplomájukat. Amennyiben ez nem történik meg, a teljes támogatási összeget kell visszafizetni.


A „Diplomamentő II.” program nyelvi képzéseit megvalósító képző intézmények kiválasztására kiírt ajánlattételi eljárás lezárult. Jelenleg az OFA Nonprofit Kft. és a képző intézmények között történő szerződéskötések és a képző intézmények felkészülése zajlik. A képzési lehetőségekről szóló tájékoztatást a képző intézmények folyamatosan elérhetővé teszik majd honlapjaikon.


A „Diplomamentő II.” programban együttműködő képző intézmények listája megyénkénti és nyelvenkénti bontásban itt elérhető.


A „Diplomamentő II.” programban kizárólag az összesítő táblázatban szereplő képző intézményeknél, és a feltüntetett nyelvek vonatkozásában megvalósuló képzések támogathatóak.


Az egyének számára szóló „Pályázati felhívás” 2018. augusztus 24-én kerül kiírásra honlapunkon, a www.ofa.hu oldalon.


A pályázatokat a FORRÁSTÁR-ban lehet majd benyújtani. A pályázati felület megnyitásának tervezett időpontja 2018. szeptember 3-a hétfő 14.00 óra.


A FORRÁSTÁR az OFA Nonprofit Kft. elektronikus pályázati felülete. A pályázat benyújtásához szükséges a FORRÁSTÁR-ban történő regisztráció, ezért javasoljuk, hogy a „Pályázati kiírás” megjelenéséig kezdjék meg a regisztrációt. Ebben regisztrációs segédletünk segíti.

 

A „Diplomamentő II.” program elősegíti a támogatottak munkaerő-piaci helyzetének javulását, mert a felsőfokú végzettséggel rendelkező állampolgárok elhelyezkedési-, munkahely megtartási-, munkahely változtatási esélyei jelentősen meghaladják az ezzel nem rendelkezőkét. A programot az OFA Nonprofit Kft. valósítja meg.


A regisztrációval és a pályázat benyújtásával kapcsolatos kérdéseiket a helpdesk@ofa.hu e-mail címen tehetik fel.


fotó: internet

#kapcsolódó

HÓFEDTE NYÍREGYHÁZA

HÓFEDTE NYÍREGYHÁZA

Fotósunk, Kohut Árpád Nyíregyháza hótakaró alá borult főterén járt.

Repülő taxit fejleszt az Uber

Repülő taxit fejleszt az Uber

Pilóta nélküli repülő taxit fejleszt az Uber, mely az amerikai űrkutatási hivatallal...