Kisüthet a nap a turizmusban: folyamatosak a foglalások

Kisüthet a nap a turizmusban: folyamatosak a foglalások

Kétévnyi korlátozásokkal terhelt időszak után 2022-ben újra kisüthet a nap a turizmusban.

 Míg 2021-ben a szektort elsősorban a belföldi utazások uralták, idén már januárban kirajzolódott, hogy az elmúlt évekhez képest, lényegesen többen terveznek külföldi nyaralást.

2020-ban és 2021-ben a koronavírus-világjárvány soha nem látott mélységbe sodorta a turizmust. Hónapokig zárva voltak olyan népszerű úti célok, mint például a párizsi Eiffel-torony, vagy éppen a római Colosseum; szinte teljesen lehetetlen volt buszos kulturális körutakon részt venni és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi csarnoka is üresen állt. 2022 azonban úgy tűnik, hogy végre jelentős fordulatot hozhat: ahogy a koronavírussal összefüggő korlátozások enyhültek, az emberek visszatértek az utazási irodákba, hogy végre bepótolják az elmaradt nyaralásokat.

Nőtt az előfoglalások száma

– Azt tapasztaljuk, hogy újra van kedv utazni és ezt bizonyítják az előfoglalások is, amik jelentősen jobban alakultak az elmúlt évek azonos időszakához képest – értékelte az idei szezont Asztalosné Éva, a Nyírség Utazási Iroda ügyvezetője. – Népszerűek a Debrecenből induló repülős utak, hiszen charter járatok indulnak Dél-Ciprusra, a Török Riviérára, Zakyntosra, Mallorcára, Észak-Ciprusra és például Korfura is. Ha a két abszolút dobogós desztinációt kellene kiválasztani, akkor az a foglalások alapján egyértelműen a görög szigetek és a Török Riviéra lenne.

Már a teszttől sem riadnak vissza

– 2020-hoz és 2021-hez képest egyébként sokkal több gép is indul a kedvelt desztinációkba, és a szabad helyek is rohamosan fogynak. Míg az előző két évben, aki betért az irodánkba, szinte mindenkinek az volt az első kérdése, hogy szükség van-e oltásra, vagy éppen tesztre ahhoz, hogy elutazzon, ezt most nem tapasztaljuk. Szerencsére sok ország már egyébként is könnyített, sőt, például Törökország és Görögország eltörölte az összes korlátozást. De, ahova mégis kell teszt, attól sem riadnak vissza az utasok – folytatta.

Moszkva és Szentpétervár kiesett

Bár úgy tűnt, hogy a turizmus végre teljesen kilábalhat a koronavírus-válságból, az Ukrajnába és az Oroszországba való beutazást most a háború sújtja. Habár a magyarok utazási kedve egyelőre nem esett vissza, vannak, akik a szomszédos országok helyett inkább egy távolabbit választanak úti célul.

– Ahogy háttérbe szorult a koronavírus-világjárvány és elkezdtünk megkönnyebbülni, szinte ezzel egy időben tört ki a háború Ukrajnában, ez pedig újra akadályt állított a turizmus elé. A Moszkva-Szentpétervár út például mindig nagyon közkedvelt volt, most teljesen kiesik és azt tapasztaljuk, hogy a környező országokba is meggondolják a turisták – például Lengyelországba –, hogy el merjenek-e indulni, pedig az utóbbi teljesen biztonságos.

Az utazási irodában azt mondják, a nehézségek ellenére is egyre több az új utas, és a kedvelt desztinációkba folyamatosan fogynak a helyek. Bár a 2019-es évet nehéz lesz überelni, de már most látszik: idén vagy így, vagy úgy, de kisüt a nap a turizmusban!

Bruszel Dóra

#kapcsolódó

Budapesti bemutatkozás – Országszerte megismerhetik a nyíregyházi vajas kiflit

Budapesti bemutatkozás – Országszerte...

Továbbra is a friss pékáru az egyik legnépszerűbb reggeli. Egyes felmérések...