Szilveszterkor nem lesz sem utcabál, sem tűzijáték Nyíregyházán

Szilveszterkor nem lesz sem utcabál, sem tűzijáték Nyíregyházán

Energiatakarékos adventi forgatag – 23 óráig világítanak majd az ünnepi fények a Kossuth téren

Ebben az évben is lesz adventi forgatag és ünnepi díszvilágítás Nyíregyházán, viszont az energiatakarékosság jegyében. Kizárólag ledes, törpefeszültségű világítást alkalmaznak a Kossuth téren, és kizárólag 16 és 23 óra között világítanak majd az ünnepi fények. Az adventi időszakban színpadi programok is várják a látogatókat, a színház színészei, helyi előadók és iskolák diákjai lépnek fel a belvárosban. Az energiahatékony világítással, a rövidebb üzemeléssel, illetve azzal, hogy nem hívnak sztárfellépőket, az önkormányzat 6–7 millió forintot is tud spórolni. Szilveszterkor nem lesz sem utcabál, sem tűzijáték Nyíregyházán.

Hétfő délelőtt a helyére került a Mikulás házának felirata is, javában tart a készülődés a Kossuth téren. A kis házak is jelzik, hogy hamarosan kezdődik az idei karácsonyi vásár Nyíregyházán. Már a színpad is áll a Városháza előtt, ebben az évben a Móricz Zsigmond Színház színészei, helyi előadók, illetve a nyíregyházi iskolák diákjai lépnek majd fel, mindenki felajánlásból szórakoztatja majd a közönséget, ezzel rengeteget tudott spórolni idén az önkormányzat.

Színpadi programok 16.30-tól

November 27-én, ezen a héten vasárnap meggyújtják az első gyertyát, ezt követően hétfőt leszámítva, a hét minden napján 16 óra 30 perckor várják az érdeklődőket a Kossuth téri színpad előtt.

Rengeteg ovis és iskolás csoport, színészeink, illetve vasárnaponként a négy történelmi egyház kebelében lévő kis diákok adnak műsort, de november 27-én a Cantemus Kórussal is találkozhatnak az érdeklődők, mivel 27-én a hagyományoknak megfelelően szeretnénk felkapcsolni az ünnepi fényeket és ilyenkor mindig a Cantemus kezd a színpadon, mielőtt polgármester úr felkapcsolja a fényeket. Mi már próbálkoztunk azzal, illetve meg is csináltuk még a Covid előtt, hogy megkerestünk iskolákat, óvodákat, intézményeket, amelyek az önkormányzati rendszerben vannak, hogy segítsenek nekünk és akkor is segítettek, illetve most is. Úgy gondolom, hogy örömmel jönnek, mert vannak olyan gyerekek, akik szeretnek fellépni és szeretik magukat megmutatni és ezáltal a szülőknek, nagyszülőknek is adunk egy pozitív érzést, illetve abban reménykedünk, hogy ha vannak műsorok, akkor többen látogatnak el az adventi forgatagba” – nyilatkozta dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.

Mikulás-ház

A Mikulás december 4-től 11-ig, 13 és 19 óra között várja a gyerekeket a Mikulás-házban, a karácsonyfa mellett. A város 13 méter magas fenyőjét fényfüzérek, fénygömbök és csillagok, valamint fehér angyalkák és harangok díszítik idén is, mellette található a betlehemi jászol.

Energiatakarékosság

A karácsonyi világítás az energiatakarékosság jegyében üzemel majd, kizárólag 16 és 23 óra között, a korábbi nagy energiaigényű díszek helyett pedig kizárólag ledes, törpefeszültséges díszvilágítást alkalmaznak. Nehéz kiszámolni, de így, hogy nincsenek sztárfellépők és a világítást is korlátozzák, mintegy 6–7 millió forintot tud spórolni az idei adventi forgatagon az önkormányzat – hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón a Városházán.

Azt tervezzük, hogy ugyanaz a karácsonyi hangulat lesz a főtéren, de költségvetést tekintve szűkebb körben. Többmilliós megtakarítás mellett szervezzük meg az idei adventi forgatagot. Ez csak abban fog megnyilvánulni, hogy 16 és 23 óra között lesz díszvilágítás, csak szilveszterkor világít majd tovább, illetve szilveszterkor nem lesz tűzijáték és utcabál, nem hívunk sztárfellépőket, ez is egy megtakarítás. Itt is megjelenik az az összefogás, ami már korábban sokszor megjelent a városunkban, a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület támogatja a díszkivilágítás költségeit, ami a korábbiakhoz képest 80 százalékos megtakarítással lesz, egyrészt az időkorlát miatt, másrészt, mert ledes megvilágítást használunk, szűkebb körben, mint a korábbi években, de ez itt, a Kossuth téren érvényesülni fog” – nyilatkozta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Kis karácsony sétány

A sajtótájékoztatón Lakatos Tibor, a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület elnöke kiemelte, a hagyományok szerint idén is biztosítják a kis karácsony sétány gyökeres fenyőit, amelyet majd az óvodások díszítenek fel a Kossuth-szobor mögött, a kis fenyőfák öltöztetésében idén is részt vesznek mind a négy égtáj óvodásai. Az adventi időszak után pedig az óvodák ajándékba kapják a fenyőt és saját intézményük udvarán elültetik azokat.

Frissen sült lapcsánka

Szintén hagyománynak számít már a lapcsánkaosztás is Nyíregyházán, ez idén sem marad el, az adventi időszak három csütörtök délutánján, 15 óra 30 perckor várják majd frissen sült lapcsánkával a forgatag vendégeit.

Szilveszter

Bár ebben az évben az önkormányzat nem rendez szilveszteri utcabált, illetve a tűzijáték is elmarad, az adventi fények ezen az egy napon, december 31-én egy órával tovább világítanak majd, így aki szilveszterkor az adventi forgatagban szeretné búcsúztatni az évet, az még a díszvilágításban teheti meg a Kossuth téren.

Szerző: Nagy Boglárka

#kapcsolódó

Amiről az utcák mesélnek; pillanatképek a Kürt utca lakóinak életéből

Amiről az utcák mesélnek; pillanatképek...

A régi városi térképekről leolvasható, hogy az utcát eredetileg Angyal utcának,...

Sikeres foglalkoztatási paktum

Sikeres foglalkoztatási paktum

Mintegy 1500 főt támogattak a program keretében.