Nyíregyháza tovább épül: újabb fejlesztések indulnak

Nyíregyháza tovább épül:  újabb fejlesztések indulnak

A napokban tett közzé két jelentősebb, útrekonstrukciót tartalmazó fejlesztéscsomagot dr. Kovács Ferenc polgármester.

Ez egyrészt jelzi, hogy Nyíregyházán sok más várossal ellentétben nem álltak le a fejlesztések – gondolva az elmúlt esztendő nagyberuházásaira, a nagykörútra, a felüljáróra és a csomópontokra is. Másrészt tudni érdemes, hogy egy ilyen jellegű beruházássorozat előkészítése hónapokat-éveket vesz igénybe, nem időzítve vannak, és az önkormányzatnál már megszokott előrelátó tervezés jegyében zajlanak, a források folyamatos keresése mentén.

nyiregyhaza.hu

Nézzük konkrétan a mostani kettőt, ami valójában három, s melynek részleteiről a 2. és 4. oldalon olvashatnak: az Ószőlő, a Fürdő és a Berenát utca felújítása a Jósavárosban, illetve Sóstógyógyfürdőn, melyek az adott városrészek nagy forgalmat lebonyolító, fontos útjai, utóbbiak turisztikai szempontból is meghatározóak. S beleillik az „Sz-betűsek” (Széchenyi, Szent István, Szarvas...) folytatásába. A mostani három összességében egy uniós, úgynevezett TOP_Plusz-1.3.2.23-NY1-00001 azonosítószámú, Belterületi utak fejlesztése Nyíregyházán I. ütem című projektet jelentenek Hagymási Gyula tájékoztatása szerint.

nyiregyhaza.hu

Megjelent a kiírás, élünk vele

A polgármesteri kabinetvezető kérdésünkre részletesen kifejtette, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében 2023. december 1-én megjelent a fenti kódszámú „Fenntartható városfejlesztés” című pályázati felhívás, mely lehetőséget biztosít, hogy az önkormányzati tulajdonú belterületi közutak felújítása, közlekedésbiztonsági célú fejlesztése a lakóterületekkel való kapcsolatok javításával megvalósulhasson. Az önkormányzat – ugyanúgy megragadva a kínálkozó lehetőséget, mint az elmúlt évtizedben oly sokszor – 2024. január 19-én a felhívásra támogatási kérelmet nyújtott be.

Kétéves folyamat eredménye

De mindez nem előzmény nélküli, hiszen a város e tekintetben is előre gondolkodott: a lakóutcák felújításához kapcsolódó tervezési szolgáltatásra – eredményes közbeszerzési eljárást követően – már 2022. február 8-án leszerződött a „KÖZÉPTERV” Kft.-vel, amelynek részeként májusra (majdnem két éve) elkészült a projektelemekhez kapcsolódó kiviteli tervdokumentáció. A kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás megindítására támogató tartalmú tanúsítványt állítottak ki a projektelemek (tehát mindhárom utca: Ószőlő, Fürdő, Berenát) vonatkozásában még 2022 novemberében és decemberében. Ennek eredményeképp adta fel az önkormányzat, mint ajánlatkérő az uniós nyílt feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívását – ennek nagyjából egy esztendeje, amihez tavaly tavasszal, illetve nyáron a tanúsítványok is megérkeztek. A nyertes ajánlattevő a COLAS Út Építőipari Zrt. lett, a közbeszerzési eljárások lefolytatását követően az érvényes legkedvezőbb ajánlatok alapján kötötték meg velük 2023. július 25-én a kivitelezési szerződéseket, melyek 2024. januárban léptek hatályba.

nyiregyhaza.hu

Ezek nekünk járó források

Ismert, hogy Nyíregyháza a nagyvárosok között országosan a legtöbb, várhatóan 53,5 milliárd forint uniós fejlesztési forráshoz jut ebben a pénzügyi ciklusban. Ezek kifejezetten Nyíregyházának járó, a kormányzat által már megítélt pénzek, úgynevezett dedikált források, melyekért nem kell versenyeznünk. Mivel a felhívás nemrég megjelent, beadhattuk a pályázatot, s utólag megkapjuk a finanszírozását a projektelemeknek, melyek így a turisztikai szezonra elkészülhetnek. A kivitelezési munkálatok a technológiai körülmények rendelkezésre állását követően azonnal megkezdődnek – tájékoztatott a kabinetvezető.

nyiregyhaza.hu

(Szerző: Tarczy Gyula)

#kapcsolódó

Nő az autós szabálysértési bírságok összege, lopásért akár 400 ezer forint büntetés is járhat

Nő az autós szabálysértési bírságok...

Akár 200 ezer forint szabálysértési bírságot is kaphatnak mostantól azok az...

Objektívvel szubjektíven – Az elmúlt évek legjobb munkáit állította ki a Helios-Art Fotóklub

Objektívvel szubjektíven – Az elmúlt...

Különleges, egyedi fotóalkotásokat láthatnak az érdeklődők a Móricz Zsigmond...