Akár 23 fok is lehet ma, de pénteken fordul a kocka

Akár 23 fok is lehet ma, de pénteken fordul a kocka

Eleinte még erőteljes délies áramlással meleg levegő érkezik hazánk fölé, pénteken viszont valami egész más jön.

A szakadozott felhőzet délelőtt az északi, északkeleti tájakat is elhagyja, mögötte a nap nagy részében napos idő várható általában kevés fátyolfelhővel. Estefelé északnyugat felől újabb magasszintű felhősáv érkezik. Csapadék nem lesz – írja a met.hu.

A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon délutántól meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 21 fok között alakul, de az Alpokalján 22, 23 fok is lehet, míg északkeleten 15 fok körül maradhat a hőmérséklet. Késő estére 4 és 15 fok közé hűl le a levegő, a szelesebb nyugati részeken lesz enyhébb az idő.

Estére nyugat felől ismét fátyolfelhők sodródnak fölénk. Az Északi-középhegység térségében helyenként köd, illetve rétegfelhőzet képződhet. Csapadék nem lesz. A délnyugati, déli szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések kísérik, de főként a magasabban fekvő részeken viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között várható, de a kevésbé szeles északkeleten ennél több fokkal alacsonyabb értékek valószínűek.

#kapcsolódó

Védett fák – Új egyedek védetté nyilvánítását tervezik Nyíregyházán

Védett fák – Új egyedek védetté nyilvánítását...

Számos olyan fában és fasorban gyönyörködhetünk ma is Nyíregyházán, melyek...

Projektmenedzser állást hirdet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Projektmenedzser állást hirdet Nyíregyháza...

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet projektmenedzser...